Salgótarján adott otthont a sorozat újabb rendezvényének december 7-én.
Czékmánné Kelecsény Ágnes, a VOSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnöke kiemelte: bár 27 ezer, tehát jelentős mennyiségű vállalkozás működik Nógrád megyében, és a mezőgazdaságnak is kedvezőbb a helyzete, Nógrád a foglalkoztatás, a keresleti jellemzők és a beruházások szempontjából is utolsó a megyék között. Országosan és Nógrád megyében is jellemző a kisvállalkozások túlsúlya, vagyis ezek rengeteg család megélhetését biztosítják. Az 1 és 10 fő közötti vállalkozások és az önfoglalkoztatók támogatása lenne kiemelten fontos.
Szabó Sándor főispán szerint évtizedek óta nem szembesültünk olyan gazdaság- és geopolitikai körülményekkel, mint ma. Akár óráról órára érkezhetnek olyan hírek, amelyek alapvetően befolyásolják a gazdasági szereplők helyzetét. Ilyen helyzetben a korántsem kedvező helyzetű Nógrád megyében különös értékkel bírnak azok az információk, amelyeket a rendezvénysorozat is biztosít számukra. Dániel Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a település vezetése számára már az elmúlt években is a források, támogatások felhasználásakor a költséghatékonyság volt a fő szempont, ami a jelenlegi energiaárak mellett még fontosabb lett. Ezzel számos fejlesztés valósulhatott meg, és így a most záruló uniós költségvetési ciklus sikeresnek értékelhető.
Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója előadásában elmondta: a kkv-k közvetlen támogatásának egyik fő tapasztalata az, hogy a termelékenység javult ugyan az elmúlt években, de még mindig nagyon alacsony mértékű, különösen az itt működő multikkal összevetve. Mindez ráadásul úgy is igaz, hogy az uniós és a hazai fejlesztési támogatások GDP-arányosan meglehetősen magasak.
A fórumbeszélgetésen a vállalkozók egyetértettek abban, hogy Nógrád megyét különösen sújtja a csökkenő vásárlóerő és az elvándorlás, valamint ezeknek az oka, az aránylag kismértékű fizetőképes kereslet, amely nem kedvez a térségi kkv-knak. Kiemelték a legfontosabb kihívások között az energiaárak alakulását és az emelkedő minimálbérek kigazdálkodását. A támogatási rendszerről úgy látják, hogy Nógrádba több forrásnak kellett volna érkeznie, és a források elosztására is ráférne a finomhangolás. Szerintük a már bizonyított kis- és középvállalkozásokat kellene leginkább támogatni, amelyek képesek a kapott forrásokat átgondoltan felhasználni és munkahelyeket teremteni.